Eastpark
Az EastPark humoros magyar animációs sorozat, csak az interneten érhető el. Bár a politikától sem mentes, inkább társadalmilag érzékeny témákat dolgoz fel. Négy fiatal szemszögéből láthatjuk a világot; bár a főhősök egy korosztályból és társadalmi rétegből kerülnek ki, mindegyikük másképpen viszonyul a környező világhoz.
A négy főszereplő a kissé tudálékos Linux hívő, a mindig laza, inkább szemlélődő cannabis fogyasztó, a magát nehezen kifejező metálos, és a kis növésű szexmániás. Az eddig készült négy részben a tömegek manipulálása a fő motívum. Az első részben egy „hídlezárós tüntetésen” a főszereplők a tömegpszichózist kihasználva adják a tüntetők szájába a számukra fontosnak gondolt dolgokat. A második részben a karácsonyi plázákban alkalmazott tudatalatti manipulációval szembesülnek. A harmadik részben az áltudomány által félrevezetett embereket próbálják megvilágosítani, de akárcsak a második epizódban, itt is inkább hagynak mindent változatlanul, és kihasználják a kínálkozó lehetőséget, hogy minél több pénzt szerezzenek. Az első rész kivételével mindegyik epizód úgy zárul, hogy a főszereplők jelentősebb összeg birtokosai lesznek. Ismerik és felismerik a világuk hibáit és visszásságait, gyakran próbálnak is változtatni ezen, de mikor ez nem sikerül, inkább kihasználják az és saját hasznukra cselekszenek.
A sorozatban visszatérő szereplők még az egyenruhás tisztviselők, akik az első részben rendőrként a másodikan biztonsági őrként, a harmadikban pedig vonatkalauzként jelennek meg, ezáltal válik nyilvánvalóbbá az egyenruhások döntésképtelensége, feltétel nélküli szabálykövetése.
A sorozat készítőjéről, csupán annyi tudható az EastPark website, Gyakran Intézett Kérdéseiből, hogy egyedül dolgozik, és ő a szinkronhangok nagy része is, leszámítva a fontosabb női karaktereket, illetve pár mellékszereplőt.
Az EastPark bár tekinthető önálló alkotásnak, és így is megállja a helyét, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ihletője a South Park, a készítő ezt vállalják is, többször hangzik el kiszólásként, hogy Magyarországon minden világsikert előbb-utóbb megpróbálnak utánozni. Az idő igazolta is ezt, mivel azóta elkészült a Nyócker! és a Hungarikum című animációs sorozat, mindkettő esetében érezhető a South Park hatása.
Forrás:Wkipédia |