Família Kft.
Família Kft. |
A sorozat főbb szereplői |
Rendező: |
Szurdi Miklós
Gát György |
Producer: |
Gát György |
Forgatókönyvíró: |
Sinkó Péter |
Főszerepben: |
Lásd a szereplőlistát. |
Időtartam: |
30 perc epizódonként |
Nyelv: |
magyar |
A Família Kft. a ’90-es évek egyik népszerű magyar televíziós sorozata. A széria Gát György és Szurdi Miklós nevéhez fűződik. Magyarországon ez volt az első szituációs komédia (sitcom). A pilot epizódokat 1991 októberében vetítette a Magyar Televízió, akkor még Szép apukát Szombathy Gyula, Kövér apukát pedig Balázs Péter alakította, őket váltotta fel később Ádám Tamás (Szép Károly) és Nagy Zoltán (Kövér Lajos).
A Família Kft. nyolc éven át volt műsoron, ám időközben megjelentek a kereskedelmi televíziók (TV2 és az RTL Klub), és ezeknek a csatornáknak a kínálatdömpingjével a sorozat már nem tudott versenyezni. Összesen 385 rész készült belőle. Pletykák szólnak arról, hogy az alkotók a széria folytatását fontolgatják, különösen azóta, amióta a Viasat 3 megvásárolta a sorozat vetítési jogát. Gát György szerint azonban a folytatásra valószínűleg 5-10 évet még várni kell, de nem vetette el annak lehetőségét sem, hogy a Família a közeljövőben folytatódjon.
A Família Kft. vetítési jogát 2005-ben vásárolta meg a Viasat 3 kereskedelmi csatorna, és azóta folyamatosan műsoron tartja.
2008-ban a Magyar Televízió is vetítette a sorozatot. Kezdetben minden hétköznap, napi két részt. Majd a hét három napján, napi egy részt. Végül augusztus elején levették műsorról a sorozatot.
Főszereplők
Szép család
- Szép Károlyné Ágica – Esztergályos Cecília
- Dr. Szép Károly – Ádám Tamás
- Szép Ádám – Kárász Zénó
- Szép Kriszta – Xantus Barbara
- Szép Misi és Szép Ricsi – Spáh Károly és Spáh Dávid
- Nagypapa (Ágica apja) – Baranyi László
- Nagymama (Károly anyja) – Bod Teréz
- Szép Ágoston (Károly apja) – Suka Sándor
- Debbie (Ágoston második felesége) – Deborah Javor
Kövér család
- Kövér Lajos – Nagy Zoltán
- Kövérné Hajnalka – Dzsupin Ibolya
- Kövér Vili – Juhász Illés
További szereplők
- Pici Elek (Ádám barátja) – Csonka András
- Alföldi (törzsvendég) – Reviczky Gábor
- Pici nagymamája – Lorán Lenke
- Mónika (Ágica barátnője) – Sir Kati
- Csibi – Bajor Imre
- Zizi (Ádám barátnője) – Lengyel Ágnes
- Frici, a divattervező – Kautzky Armand
- Szivaros Frici – Hollósi Frigyes
- Wunder Béla – Hirtling István
- Várbíró tanár úr – Horesnyi László
- Huszár úr – Heller Tamás
- Derzsi úr – Bodrogi Gyula
- Fotós – Győri Péter
- Tejesember – Szabó P. Szilveszter
- Sztella – Varga Klári
- Mihók úr – Lőte Attila
- Kenéz – Matus György
- Viktória – Molnár Judit
- Joe Bácsi – Bárdy György
- Puskás úr – Gosztonyi János
- Molnár Géza – Juhász György
- Havas Beatrix – Bognár Gyöngyvér
- Tuti Laci – Jászai László
- P. Polgár Béla – Méhes László
- Mester – Vízi György
- Jojó (Ádám barátnője) – Kiss Judit
- Luca(Ricsi barátnője) – Fridel Fruzsina
- Zsuzsó (Ágica barátnője) – Hernádi Judit
- Dr. Szamosi Albert – Márton András
- Andrea – Kari Gyöngyi
Érdekességek
- A Família forgatókönyve eredetileg nem ikrekre íródott. A Spáh-ikrekre a szereplőválogatáson figyeltek föl, amikor búcsúzáskor az egyik iker jóindulatúan figyelmeztette a válogatókat, hogy ne lepődjenek meg, ha újra ő jönne be. Végül annyira megtetszettek, hogy hozzájuk igazították a forgatókönyvet.
- A Família Kft. egyes hozzáértők szerint nem egy az egyben másolta le a külföldi sorozatok sablonjait. Szorultak bele magyar sajátosságok is, ilyen például az evés. Bizony, az, hogy a konyhában főznek, és amit főznek, meg is eszik, ez egy szitkom hungarikum.
- A produkciót jelentős mértékben támogatták szponzorok, ezért a sorozatban rengeteg reklám szerepelt, melyeket nemcsak elhelyeztek a filmben, hanem a szereplőkkel is kimondatták a nevüket, sőt, néhány részt kifejezetten arra szántak, hogy egy adott cég termékét reklámozzák vele. Ilyen jellemző termékek voltak például: BB, Pickwick, Parmalat, Stollwerck, Happy Box stb.
Elhíresült mondatok
- „Eddig, eddig, eddig vagyok” – Ágica
- „Hajnalkám, te ezt nem tudhatod” – Kövér Lajos
- „Édes, drága jó Lajosom” – Kövérné
- „Vili, te nagyon hülye” – Kövér Lajos
Forrás:Wikipédia |